Gemenci erdei kerékpártúra 2017.08.12.

Szombaton volt a Gemenc erdei kerékpártúránk, mely igen jól sikerült. 10-en jöttünk össze az élet számtalan területéről, és az első pillanattól kezdve jó volt a hangulat, nagyon jó beszélgetések alakultak ki. Hárman a környékről jöttek, mi 7-en pedig Bp-ről.

Útközben találkoztunk budapesti barátaimmal, 4-en voltak, szembe jöttek velünk. Azt mondták, hogy “nagyon tetszett nekik a programom beharangozása, ezért vannak itt, egyébként 4 napot szerveztek ide maguknak, de mivel Ők régebb óta fiatalok, nem akarták feltartani az ifjabb nemzedéket” Nem tartottak volna fel minket, mert kényelmes, nyugis tempóban mentünk, nem versenyeztünk.

Az út első tízen km-re aszfalt volt a gáton, majd bevetettük magunkat az erdőbe, a 3 országútis pedig folytatta az aszfalton Pörbölyig, majd Dunafürdőn találkoztunk. Innen áttekertünk a Petőfi-szigetre a Vizafogó étterembe ebédelni, ami Baján van. Fenséges volt az étek!

Miután jól laktunk, kicsit szétváltunk: A bajai csapat bajai lakosa hazament, ketten Pörböly felé vették az irányt, hogy kisvasúttal rövidítsenek, de sajna elment előlük, így tekerhettek még néhány kilométert.
A többiekkel őelindultunk a Duna bajai oldalán. Ami eddig hátszél volt, ezután szembe szél lett, néha cserélgettük, ki menjen elöl, de bolyozásnak nem nevezem.

Az utolsó métereken kaptunk néhány esőcseppet, de csak azért, hogy örüljünk neki, hogy addig nem esett.

Végül Keseslyűsre megérkezünk, könnyes búcsúval elköszöntünk egymástól… Viszlát!

Ez volt az útvonal a többségnek: https://www.strava.com/activities/1130085563

Üdvözlettel:

Mózes